Málna újévi első vizsgálata!
Címkék: család gyerek gyermek érdekesség szindróma transzplantáció csontvelő rehabilitáció hiper hyper Betegség IgE szemem fénye csontvelo Virag Malna
2013.01.04. 21:49
Tegnapra volt időzítve Málna ezévi első vizsgálata amire Én kisérhettem el, sajnos egy kisebb komplikációval kezdődött az Év mégpedig azzal hogy a kanuljei amik be vannak ültetve a testébe elvesztették vezetőképességüket ( A testbe ültetett granülöknek amik voltaképp a szívhez vannak bevezetve annak érdekében hogy a sürű vizsgálatok miatt ne kelljen mindíg szúrkálni a beteget) így azon keresztül már nem tudtak vért venni..megpróbálták még az átmosást de ez sem sikerült így kénytelenek voltak megszúrni Málnát mert a vére mindenképp kell ahhoz hogy meg tudják vizsgálni... furcsa érzés ez amikor egyik pillanatban még látom folyni a kémcsőbe a vérét, másikban pedig érzem a kezemben a kis testét működésben tartó vörös folyadék melegét amikor viszem a laborba..) Mindenesetre Málna hősiesen állta a tű szúrásait és sikeresen leették Tőle a szükséges mennyiséget.. A Laborból kifelé már tudtuk hogy az értékei szintén jók lettek így ennek már örülhettünk.. A "kanült" egy műtét keretében el kell távolítani Málna testéből hogy ne okozhasson fertőzést így erre hamarosan sort kell keríteni...
Így a mai vizsgálat kicsit elhűzodott de végülis jó eredménnyel zárult. Viszont az immunrendszere továbbra is egy csecsemő szintjén van ami ebben a periódusban normálisnak minősül és ami azt jelenti hogy továbbra is óvni kell mindentől --maszk kesztyű stb......
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.