Kicsit megkésve de Boldog Új évet kívánunk mindenkinek! Szerencsére az előző év egy csodálatos és sikeres rendezvénnyel zárult "Focival a Gyógyulásért" program keretében aminek Lányaink is kedvezményezettjei voltak, így lehetőségünk nyílik az összeget lakásunk…

Félévi bizonyítványok!!

Címkék: iskola Virag Malna

2014.02.02. 20:24

A múlt héten mindkét lányunknál lezárták a félévet és megkapták a bizonyítványt! Aki követi a velünk kapcsolatos eseményeket az tudja hogy mindkét Lányunk erős "hátrányból" indult. Virág sokáig magántanuló volt betegsége miatt (3. osztályig) ezalatt 3 különböző…

Aggodalomra semmi ok!?

Címkék: iskola Virag Malna

2013.12.13. 20:25

Két éjszaka telt el azóta hogy Virágot hazahoztuk és természetesen mindkettő aggodalommal teli volt mert hiába jelezték azt az orvosok hogy minden rendben de ha a csoport olyan súlyosnak ítélte a helyzetet akkor azért a szülői aggodalom "dolgozik" így kevés alvás jutott és szinte…

Málna elhúzódó betegsége miatt 3 hetet hiányzott az iskolából idáig ami önmagában nem is lenne "egetrengető" probléma mert úgyis bepótolja.. sokkal inkább aggódtunk amiatt hogy nehogy a betegség komolysága maitt nem tud helyre jönni esetleg rosszabra forduljon az állapota..…

...története! Korábban már volt szó róla hogy kaptunk egy meghívást az egri Főiskola részéről hogy beszéljünk egy óra keretében Lányaink betegségével kapcsolatos tapasztalatainkról..Ennek a kérésnek nagyon szívesen tettünk eleget több okból is! egyfelől megtisztelőnek…

Málna egy hét kihagyás után visszatért az iskolába, ami azt jelenti hogy szervezete önállóan le tudta győzni a betegséget (természetesen még rengeteg gyógyszert szed de nem kellett külön pluszba szednie egy gyógyszert!!!) Ez rendkívül jó jel! A másik jó hír hogy Málna úgy…

Virág lányunk (talán sokan tudjátok) a Nemzetközi Pető Intézetben tanul (igen abban amiről mostanában olyan sokat cikkeznek). Ebben az Évében a Fő téma a Micimackó című könyv körül fog forogni, ehhez be kellett szerezni a Könyvet... DE!!Virág Osztályfőnöke aki…

Végetért az iskola első hete! Virágnak is új fejezet nyílt az Életében de Málnának egy ettől is nagyobb feladatot kellett megoldania... átlépnie a magány,bezártság küszöbét a társaság és a nagyvilág felé!! Virág visszatért az iskolába a megszokott és megszeretett…

Málna holnap kezdi az első osztályos tanulmányait! Ez azért is nagy szó mert még soha nem volt közösségben (óvodába sem járhatott) így nagy lépés és feladat is egyben a számára, illetve ez a csontvelőtranszplantáció utáni legkomolyabb próbatétele! Természetesen bizonyos…

Hétvégén "hosszas" egyeztetéseket követően, (a Life.hu nemrégiben megjelent cikkéből ránk talált) Sorsfordítók alapítvány látogatott meg minket pontosabban a Lányainkat. Róluk azt érdemes tudni , hogy egy igen lelkes nemrégiben szerveződött segítségnyújtó-egyesület és a…