Virág állapota..

Címkék: Virag Malna

2015.05.08. 18:18

Virág állapota külön bejegyzésbe kerül mert az Ő betegsége előrehaladtával nemcsak az egészségi állapota romlott hanem a pszihés állapota is eljutott egy olyan szintre ami már szakember segítségét kívánja. jópár hónapja kezdődtek el nála a furcsábbnál furcsább jelek amik már átlépik a szokványos gyerekcsíny és rosszalkodás határait.. az ideggyógyásza felé jeleztük a tapasztalatainkat aki elmondta hogy ilyen súlyos mértékű betegségek velejárója az ilyen változás. szakember bevonását javasolta kezelést írt elő de erről még egyeztetni kell egy kontroll keretében. Másik fontos tanácsa egybehangzóan a Lányok tüdőgyógyászával az volt hogy ha ezek a problémák nem kerülnek kezelésre az az egész család rovására  mehet, Málna fejlődésére is negatív hatással lehet és a szülők idegi teherbírását is féltette mindkét orvos így a javaslatuk szerint Nekünk mint szülőknek is terápiára van szükségünk. Lehetővé kell tenni hogy kikapcsolódjunk és drasztikus környezetváltozást is javasoltak, hiszen a lányainknak később is szüksége lesz ránk.. 

Virág állapotával kapcsolatos hogy korábban megírtuk egy speciális (és rendkívül drága) gyógyszerrel szeretnék kiegészíteni a kezelését de ezt egyrészt engedélyeztetni kell másrészt méltányossági támogatást kellett igényelni hozzá mert az egy havi adag ára százezer Forint körül van és a jelenlegi gyógyszerei mellett kell szednie amiknek már így is nagyon magas az áruk és csak egy töredékét fedezi a közgyógy keret. Szerencsére a folyamat sikeresen lezajlott és megadták a lehetőséget a kezelésre is illetve a támogatást is. Virág mai nappal kezdi el ezt a kiegészítő kezelést és a kontrollok alkalmával fogják mérni a hatását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viragesmalna.blog.hu/api/trackback/id/tr597443388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.