Bizonyára sokaknak feltűnt hogy kevesebb posztot tettünk közzé az utóbbi időben, aminek szerencsére inkább pozitív a felhangja, szerencsére. Szeretnénk minden követőnket megkérni hogy továbbra is maradjanak velünk és kövessék a Lányainkkal kapcsolatos eseményeket, igaz ez valamivel ritkább lesz, terveink szerint hozzávetőlegesen kéthetente lesz, kivétel ha különlegesen nagy esemény történik.

A legutóbbi bejegyzés óta rengeteg minden történt.. 

Virág és Málna mindketten vizsgálaton jártak (rendkívül fontos vizsgálaton!! ) és mindkettejüknék pozitív eredmény született, ami egy kis pozitív visszaigazolás részünkre hogy pozitívan használtuk fel azt a támogatást (is) amit kaptunk és Lányaink az egészségesebb élet felé indulhattak! érthetően fogalmazva Málna a csontvelőtranszplantáció segítségével a gyógyulás útjára lépett és ezen az úton kitartással és töretlenül menetel! Virág alapbetegsége továbbra is fenáll és egyenlőre sikeresen szinten lehet tartani illetve az agytályogból keletkezett károk a szervezetében mérséklődtek..

Elmúlt héten egy nagyon kedves Család volt nálunk látogatóban akiknek ezúton is üdvözletünket küldjük és hálánkat fejezzük ki! egy rádióműsorból hallották történetünket és azóta is tart az ismeretség de most volt szerencsénk először találkozni velük! Köszönjük azokat amiket tettek Lányainkért és értünk! 

egy kis pozitív kiegészítő hogy a Faceportal.hu játékán sikerült nyrni Lányainknak egy játékcsomagot ami szintén ezúton is köszönünk!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://viragesmalna.blog.hu/api/trackback/id/tr356597369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása